Indián legendák

Az özönvíz

Vannak olyan Quileute legendák, amelyek az Özönvíz idejéből származnak, amikor a quileute indiánok a hegyeken nőtt legmagasabb fák csúcsához kötötték a kenuikat, és így ők is túlélték az Özönvizet, akárcsak Noé a bárkájával.

 

 

 

A farkasok

A Quileute-ok kezdettől fogva kis nép volt. És még mindig kis nép, de sosem tűnt el. Ez azért van, mert vérünkben mindig is ott folyt a varázslat. Ez nem mindig jelentette az alakváltást - az csak később következett. Eleinte szellemharcosok voltunk. Kezdetben a törzs ebben a kikötőben telepedett le és tagjai kitűnő hajóáccsá és halásszá váltak. Nincs róla emlékünk, ki fedezte fel először ezt a hatalmat, vagy hogyan használták ezt korábban, ha válságos idők jártak. Kaheleha volt történelmünkben az első Szellem Törzsfőnökünk. Ebben a vészhelyzetben Kaheleha azért használta a varázslatot, hogy megvédje földünket. Ő és harcosai elhagyták a hajót - a testük nem, csak a szellemük. Asszonyaik figyelték a testeket és a hullámokat, a férfiak pedig szellemükkel visszatértek a kikötőbe. Fizikailag nem tudtak az ellenséges törzshöz nyúlni, de más módon igen. A történetek úgy szólnak, hogy dühöngő szelet tudtak ellenségük táboraira küldeni, rettenetes üvöltés hangját tudták a szélben kelteni, ami megrémítette az ellenséget. A történetek szerint az állatok látták és értették is a szellemharcosokat és engedelmeskedtek parancsaiknak. Kaheleha szellemseregével bosszúból pusztítást vitt végbe a betolakodók között. Ennek a betolakodó törzsnek volt egy csapat nagy, vastagszőrű kutyája, amelyek szánjaikat húzták a fagyos északon. A szellemharcosok a kutyákat gazdáik ellen fordították, és hatalmas denevérrajokat küldtek a sziklák üregeiből. A kutyákat az üvöltő széllel segítették abban, hogy az embereket megzavarják. A kutyák és a denevérek győzelmet arattak. A túlélők szétszéledtek és kikötőnket elátkozott helynek nevezték. A kutyák elvadultak, mikor a szellemharcosok szabadjára engedték őket. A Quileute-ok győzedelmesen tértek vissza testükbe és asszonyaikhoz. Más, a közelben élő törzsek, mint a Hoh és a Makah törzsek, egyezséget kötöttek a Quileute-okkal. Nekik semmi közük nem volt a varázserőnkhöz. Békében éltünk egymás mellett. Ha ellenség közelített, a szellemharcosok elűzték őket. A nemzedékek váltották egymást. Ekkor jött el utolsó nagy Szellem Törzsfőnökünk, Taha Aki. Ismert volt bölcsességéről és hogy a békére törekedett. Az ő gondoskodása alatt az emberek jól és elégedetten éltek. De volt egy ember, Utlapa, aki nem volt elégedett. Utlapa egyike volt Taha Aki Törzsfőnök legerősebb szellemharcosainak - erős ember volt, de nagyravágyó is. Úgy gondolta, az embereknek arra kellene használniuk varázserejüket, hogy kiterjesszék területüket, hogy leigázzák a Hoh és Makah törzset és birodalmat építsenek. Na most, amikor a harcosok szellemalakban voltak, ismerték egymás gondolatait. Taha Aki látta, miről álmodozik Utlapa és megharagudott rá. Megparancsolta Utlapának, hogy hagyja el népét és soha többé ne használja szellem alakját. Utlapa erős ember volt, de a törzsfőnök harcosai túlerőben voltak. Nem volt más választása, mint elmenni. A kitaszított haraggal a szívében rejtőzött el a közeli erdőben és a lehetőséget leste, amikor bosszút állhat a törzsfőnökön. A Szellem Törzsfőnök még békés időkben is éberen őrködött népe fölött. Gyakran ellátogatott egy titkos, szent helyre a hegyekben. Ilyenkor testét hátrahagyva átfésülte az erdőt és a partvonalat, hogy megbizonyosodjon róla, nem közelít fenyegetés. Egy napon, mikor Taha Aki elment ellátni feladatát, Utlapa követte. Először Utlapa egyszerűen meg akarta ölni a törzsfőnököt, de ennek a tervnek voltak hátrányai. A szellemharcosok biztosan megkeresték volna, hogy végezzenek vele és gyorsabban tudták volna követni, mint ahogy ő menekül. Miközben elrejtőzött a sziklák között és azt figyelte, ahogyan a törzsfőnök arra készül, hogy elhagyja testét, másik terv jutott az eszébe. Taha Aki elhagyta testét a szent helyen és a szelek szárnyán szállt, hogy népére vigyázzon. Utlapa kivárta, míg biztos lehetett benne, hogy a törzsfőnök szellem alakjában már elég messze jár. Taha Aki amint átlépett a szellemvilágba, látta, hogy Utlapa követte őt oda és látta Utlapa gyilkos tervét is. Száguldott vissza a szent hely felé, de még a szelek sem voltak elég gyorsan ahhoz, hogy megmentsék. Mire visszaért, teste már eltűnt. Utlapa teste is elhagyatott volt, de nem hagyott visszautat Taha Aki számára - saját testének torkát Taha Aki kezével vágta át. Taha Aki követte testét a hegyoldalán lefelé. Rákiáltott Utlapára, de ő semmibe vette, mintha csak a puszta szél lenne. Taha Aki kétségbeesetten nézte, amint Utlapa törzsfőnökként átveszi helyét a Quileute-ok élén. Pár hétig Utlapa semmi mást nem tett, csak arról gondoskodott, hogy mindenki elhiggye, ő Taha Aki. Aztán megkezdődtek a változások - Utlapa első rendelete az volt, hogy megtiltotta minden harcosának, hogy a szellemvilágába lépjen. Azt állította, veszélyt látott, de valójában félt. Tudta, hogy Taha Aki várja a lehetőséget, hogy elmondhassa a történetét. Utlapa maga is félt átlépni a szellemvilágba, mivel tudta, hogy Taha Aki azonnal visszavenné testét. így álmai, hogy a szellemharcosok seregével hódít majd, szertefoszlottak és abban keresett elégedettséget, hogy uralkodik törzse fölött. Teherré vált - olyan előjogokra tartott igényt, melyekre Taha Aki korábban sosem, kivonta magát a harcosaival közös munka alól, feleségül vett még egy fiatal nőt, aztán egy harmadikat is, miközben Taha Aki felesége tovább élt - ilyesmiről még csak nem is hallottak addig a törzsben. Taha Aki pedig mindezt tehetetlen haraggal figyelte. Végül aztán Taha Aki megpróbálta megölni önnön testét, hogy megvédje törzsét Utlapa mértéktelenségétől. Egy vérszomjas farkast hozott le a hegyekből, de Utlapa elrejtőzött harcosai mögött. Mikor a farkas végzett egy fiatal harcossal, aki a hamis törzsfőnököt védte, Taha Aki rettenetes bánatot érzett. Elküldte a farkast. Minden történet beszámol róla, hogy nem volt könnyű szellemharcosnak lenni. Inkább ijesztő, mint boldog érzés volt elhagyni az embernek a testét. Ezért használták ezt a varázslatos képességet csak szükség esetén. A törzsfőnök magányos útjai, melyek során őrködött, terhet és önfeláldozást jelentettek. A testnélküliség felkavaró, kényelmetlen és félelmetes volt. Taha Aki ekkor már annyi időt töltött testén kívül, hogy rettenetesen szenvedett. Úgy érezte, elátkozták - sosem tud átlépni az örök vadászmezőkre, ahol ősei várták, hanem örökre a kínzó semmiségben ragad. A hatalmas farkas követte Taha Aki szellemét, amint fájdalmában tekergett és kínlódott az erdőn át. A farkas hatalmas volt fajtársaihoz képest és gyönyörű. Taha Aki hirtelen irigyelni kezdte az egyszerű állatot. Neki legalább volt teste. Neki legalább volt élete. Még állatként is jobb élni, mint ebben a szörnyű, üres tudatállapotban. Ekkor támadt Taha Akinak az a gondolata, ami mindent megváltoztatott. Taha Aki megkérte a hatalmas farkast, hogy adjon neki helyet, hogy osztozzanak meg testén. A farkas beleegyezett. Taha Aki megkönnyebbüléssel és hálával lépett be a farkas testébe. Nem az emberi testében volt, de mégis jobb volt, mint a szellemvilág üressége. Az ember és a farkas mint egyetlen lény visszatértek a faluba a kikötőben. Az emberek rémületükben elrohantak és a harcosokért kiáltottak. A harcosok lándzsákkal siettek a farkas elé. Utlapa persze biztonságban elrejtőzött. Taha Aki nem támadt harcosaira. Lassan hátrált előlük, a tekintetével beszélt és próbálta a törzsi dalokat vonyítani. A harcosok lassan rájöttek, hogy a farkas nem hétköznapi állat, hogy egy szellem hatása alatt áll. Egyik öreg harcos, a neve Yut volt, úgy döntött, megszegi a törzsfőnök parancsát és megpróbál a farkassal kapcsolatba lépni. Amint Yut átlépett a szellemvilágba, Taha Aki elhagyta a farkast, hogy beszéljen vele - az állat szelíden várta, hogy visszatérjen. Yut egy pillanat alatt megtudott mindent az igazságról és üdvözölte a valódi törzsfőnököt. Ekkor jött Utlapa, hogy megnézze, legyőzték-e már a farkast. Mikor meglátta Yut élettelenül földön fekvő testét, melyet védelmezőén vettek körbe a harcosok, rájött, mi történt. Előkapta kését és Yut felé rontott, hogy végezzen testével, mielőtt még visszatérne belé. ?Áruló!" - ordította és a harcosok nem tudták, mitévők legyenek. A törzsfőnök tiltotta meg az utazásokat a szellemvilágba és a törzsfőnök döntött arról, mi legyen a büntetése annak, aki ellenszegül. Yut visszatért testébe, de Utlapa már a torkának nyomta a kést, és száját befogta kezével. Taha Aki teste erős volt, Yut pedig már legyengült a kortól. Yut egyetlen szóval sem tudta figyelmeztetni társait, mert Utlapa örökre elhallgattatta. Taha Aki figyelte, amint Yut szelleme elszáll az örök vadászmezőkre, ahonnan Taha Aki örökre ki volt zárva. Iszonyú haragot érzett, erősebbet, mint korábban bármikor. Ismét a nagy farkas testébe lépett, hogy elharapja Utlapa torkát. Viszont amint a farkas testébe lépett, megtörtént a legnagyobb varázslat. Taha Aki haragja egy ember haragja volt. A népe iránt érzett szeretete és az elnyomójuk iránti gyűlölete túl erős volt a farkas testének, túl emberi. A farkas összerázkódott és rémült harcosai és Utlapa szeme láttára emberré alakult át. Az új ember nem hasonlított Taha Aki testére. Sokkal pompásabb volt. Taha Aki szellemének testi megfelelője volt. A harcosok mégis azonnal felismerték, mert Taha Aki szellemével együtt szálltak. Utlapa megpróbált elmenekülni, de Taha Aki már a farkas erejével rendelkezett új testében. Elkapta a tolvajt és kipusztította belőle szellemét, mielőtt az még elmenekült volna a lopott testből. A nép ünnepelte, mikor megértették, mi történt. Taha Aki mindent gyorsan rendbetett, megint együtt dolgozott az emberekkel és visszaadta az ifjú feleségeket a családjaiknak. Az egyetlen változás, amit megtartott, a szellemi utazások vége volt. Tudta, hogy túl veszélyes lenne, mert már felmerült a gondolat, hogy más élete ellopható. A szellemharcosok nem léteztek többé. Ettől kezdve Taha Aki több volt az embernél és a farkasnál is. Vagy úgy nevezték: Taha Aki a Nagy Farkas, vagy úgy, hogy Taha Aki a Szellem Ember. Hosszú, hosszú éveken keresztül vezette törzsét, mivel nem öregedett. Ha veszély fenyegetett, újra farkas-mivoltába alakult, hogy legyőzze vagy megfélemlítse az ellenséget. Népe békében élt. Taha Aki sok fiat nemzett, akik közül páran, mikor átléptek a férfikorba, kiderült, szintén farkassá tudnak alakulni. A farkasok különböztek, mert szellemfarkasok voltak és a bennük rejlő embert tükrözték. A fiak közül néhányan harcosokká váltak Taha Aki mellett és nem öregedtek tovább. Mások, akik nem szerettek átalakulni, nem akartak a farkasemberek csapatához csatlakozni. Ők megint idősödni kezdtek, így a törzs felfedezte, hogy a farkasemberek is megöregedhetnek, mint bárki más, ha lemondanak farkas szellemükről. Taha Aki annyit élt, mint három idős ember együttvéve. Harmadszorra is megnősült, miután első két felesége meghalt és benne találta meg valódi szellem feleségét. Bár a korábbiakat is szerette, ez más volt. Úgy döntött, lemond szellem farkasáról, hogy akkor halhasson meg, amikor felesége.

A harmadik feleség önfeláldozása

 

 

 

Sok évvel azután, hogy Taha Aki lemondott szellem farkasáról és már öregember volt, gondok kezdődtek északon, a Makah törzzsel. Sok fiatal nő tűnt el a törzsből és ők a szomszédos farkasokat hibáztatták, akiktől féltek és akikben nem bíztak. A vérfarkasok továbbra is tudtak egymás gondolataiban olvasni, amíg farkas formájában voltak, mint ahogy őseik is képesek voltak rá szellemalakjukban. Tudták, hogy közülük senki nem hibás. Taha Aki próbálta megbékíteni a Makah törzsfőnököt, de azok túlságosan féltek. Taha Aki nem akarta, hogy háború törjön ki vezetése alatt. Már nem volt harcos, aki vezethetné népét. Megbízta legidősebb fiát, Taha Wi-t, hogy találja meg az igazi bűnöst, mielőtt a viszály kitörne. Taha Wi a csapatába tartozó öt másik farkassal együtt keresésre indult a hegyekbe, hogy valamiféle bizonyítékot találjanak az eltűnt Makahok nyomában. Valami olyasmivel találkoztak, amivel korábban sosem - egy különös, édes illattal az erdőben, amely annyira égette orrukat, hogy már fájt. Nem tudták, miféle teremtmény hagyhat ilyen illatnyomot maga után, de követték. Emberi illat és emberi vér halvány nyomait találták, ahogy követték a nyomokat. Biztosak voltak benne, hogy az általuk keresett ellenség volt az. Útjuk oly távolra vitte őket északra, hogy Taha Wi a csapat felét, a fiatalabbakat visszaküldte a kikötőbe, hogy beszámoljanak Taha Akinak. Taha Wi és két testvére nem tértek vissza. A fiatalabb testvérek kutatni kezdtek idősebb testvéreik után, de csak a csendet találták. Taha Aki fiait gyászolta. Meg kívánta bosszulni fiainak halálát, de öreg volt már. Gyászruhát viselve elment a Makah törzsfőnökhöz és elmondott neki mindent, ami történt. A Makah törzsfőnök hitt gyászának és a feszültség a két törzs között véget ért. Egy évvel később, ugyanazon éjszaka alatt két Makah lány tűnt el otthonából. A Makahok azonnal hívták a Quileute-okat, akik ugyanazt az édes bűzt találták az egész faluban. A farkasok megint vadászatra indultak. Csak egyikük tért vissza. Yaha Uta volt az, Taha Aki harmadik feleségének legidősebb fia, a csapat legifjabb tagja. Hozott magával valamit, amit a Quileute-ok még sosem láttak - egy különös, hideg, kőszerű holttestet, melyet darabokban hozott. Taha Aki családjából mindenki, még azok is, akik sosem voltak farkasok, érezték a halott lény átható szagát. A Makahok ellensége volt az. Yaha Uta beszámolt róla, mi történt: ő és testvérei megtalálták a lényt, aki olyan volt, mint az ember, de kemény volt a teste, mint a gránit - vele volt a két Makah lány is. Az egyik lány már halott volt, fehéren és vértelenül hevert a földön. A másikat a lény a karjában tartotta, szája a lány torkára tapadt. Ő talán még életben volt, mikor megtalálták a rejtekhelyen, de a lény gyorsan eltörte a nyakát és a földre lökte élettelen testét, mikor megközelítették. Fehér ajkait vér borította, szemei vörösen izzottak. Yaha Uta leírta a lény kegyetlen erejét és sebességét. Egyik testvére hamar áldozatává vált, mikor alábecsülte ez az erőt. A lény úgy tépte szét, mint valami játékbabát. Yaha Uta és másik testvére óvatosabbak voltak. Összedolgoztak, két oldalról közelítették meg a lényt, a manőverrel kijátszották. Farkas erejük és gyorsaságuk határáig el kellett menniük, amire addig még sosem kényszerültek. A lény teste kemény volt, mint a kő és hideg, mint a jég. Kiderült, hogy csak fogaikkal tudják elpusztítani. Kis darabokat kezdtek kihasítani a lényből, miközben harcoltak. De a lény gyorsan tanult és hamarosan kivédte manővereiket. Yaha Uta testvére a kezébe került. Yaha Uta meglátta, hogy a lény torka védtelen és előre lendült. Fogaival letépte a lény fejét, annak kezei azonban továbbra is szorították testvérét. Yaha Uta felismerhetetlen cafatokra szaggatta a lényt, kétségbeesett igyekezetében tépte ki a darabokat, hogy megmentse testvérét. Elkésett, bár végül a lény elpusztult. Legalábbis azt hitték. Yaha Uta kiterítette a bűzlő darabokat, hogy az idősebbek megvizsgálhassák. Az egyik letépett kéz a lény gránitkemény karja mellett feküdt. A két testrész összeért, mikor az idősebbek megpiszkálták egy bottal, a kéz pedig kinyúlt a kardarabért, hogy megpróbálja összerakni magát. Az idősebbek elborzadva vetették tűzre a maradványokat. A levegőt ekkor nagy felhőnyi fullasztó, gonosz füst szennyezte be. Mikor már semmi nem maradt, csak hamu, kis zsákokba osztották a hamvakat és messze, nagy területen szórták szét - egy részét az óceánba, egy részét az erdőbe, másik részét a sziklák üregeibe. Taha Aki egy zacskót a nyakára kötve tartott, hogy megtudja, ha a lény bármikor is megpróbálná összerakni önmagát. Úgy nevezték, a Hideg, a Vérivó és abban a félelemben éltek, hogy nem volt egyedül. Már csak egy farkas védelmezőjük volt, a fiatal Yaha Uta. Nem kellett sokáig várniuk. A lénynek volt egy társa, egy másik vérivó, aki bosszút keresve eljött a Quileute-okhoz. A történetek úgy szólnak, hogy a Hideg Nő volt a leggyönyörűbb lény, amit emberi szem valaha látott. Olyan volt, mint a hajnal istennője, mikor belépett a faluba akkor reggel; a nap egyszerre kisütött és csillogva verődött vissza fehér bőréről, térdéig érő aranyszín haja lángolt. Arca varázslatosan gyönyörű volt, szemei feketék fehér arcában. Páran térdre hullottak előtte, hogy imádkozzanak hozzá. Magas, átható hangján olyan nyelven kérdezett valamit, amit senki nem értett. Az emberek megdöbbentek, nem tudták, hogyan válaszoljanak neki. Taha Aki vérvonalából senki nem volt a szemtanúk között, csak egy kisfiú. Édesanyjába kapaszkodott és sikoltott, hogy orrát bántja a szag. Az idősek közül az egyik, aki épp a tanácsba tartott, meghallotta a kisfiút és rájött, mi jött közéjük. Rákiáltott az emberekre, hogy meneküljenek. Őt ölte meg először. Húsz tanú látta a Hideg Nő érkezését. Ketten élték túl, de csak azért, mert a vér elterelte a nő figyelmét és az megállt csillapítani szomját. Taha Akihoz rohantak, aki a tanácsban ült más idősekkel, fiaival és harmadik feleségével. Yaha Uta szellemfarkas alakját vette fel, amint meghallotta a híreket. Egyedül indult a vérivó elpusztítására. Taha Aki, harmadik felesége, fiai és az idősek mögötte jöttek. Először még nem látták meg a lényt, csak támadásának nyomait. Széttépett testek, páran vérbe borulva, szétdobálva az úton, ahol a nő feltűnt. Aztán meghallották a sikolyokat és a kikötőbe siettek. A Quileute-ok közül páran már a hajókhoz futottak, hogy meneküljenek. Cápaként úszott utánuk, hihetetlen erejével áttörte a hajó orrát. Mikor a hajó elsüllyedt, elkapta azokat, akik megpróbáltak elúszni és őket is széttépte. Mikor meglátta a parton a hatalmas farkast, elfeledkezett az úszva menekülőkről. Olyan gyorsan úszott, hogy elhomályosult, és egyszerre ott volt, hogy víztől csöpögőn és ragyogón álljon Yaha Uta elé. Rámutatott egy ujjával és megint kérdezett valamit érthetetlen nyelvén. Yaha Uta várt. Kemény küzdelem volt. A nő nem olyan harcos volt, mint korábban a társa. De Yaha Uta egyedül volt - és a nő dühét senki sem terelte el róla. Mikor Yaha Uta veszített, Taha Aki kihívást kiáltott. Előre bicegett és egy öreg, fehér orrú farkassá alakult. A farkas öreg volt, de ő volt Taha Aki a Szellem Ember, akit haragja erőssé tett. Megint elkezdődött a harc. Taha Aki harmadik felesége éppen előtte látta saját fiát meghalni a nőtől. Most pedig a férje küzdött, és nem remélte, hogy győzhet. Korábban minden szót hallott, amit a mészárlás tanúi elmondtak a tanácsnak. Hallott már Yaha Uta első győzelméről és tudta, hogy testvérét az átalakulás mentette meg. A harmadik feleség előhúzott egy kést egyik, mellette álló fiának övéből. Mind fiatal fiúk voltak, még nem férfiak, és az asszony tudta, meghalnak ők is, ha apjuk elbukik. A harmadik feleség magasra emelt tőrrel rohant a Hideg Nő felé. A Hideg Nő mosolygott, nem fordította el figyelmét az öreg farkassal vívott küzdelemről. Nem félt sem a gyenge emberi nőtől, sem a késtől, amely meg sem tudná karcolni bőrét és már a halálos csapásra készült Taha Aki ellen. Ekkor a harmadik feleség olyasmit tett, amire a Hideg Nő nem számított. Térdére hullott a vérivó előtt és a kést saját szívébe döfte. Vér lövellt ki a harmadik feleség ujjai közül és ráfröccsent a Hideg Nőre. A vérivó nem tudott ellenállni a friss vér csábításának, ami a harmadik feleség testéből folyt. Ösztönösen a haldokló nő felé fordult, egy másodpercre teljesen úrrá lett rajta a szomj. Taha Aki fogai összezárultak nyaka körül. A harc még nem ért véget, de Taha Aki már nem volt egyedül. Két fiatal fia, akik végignézték anyjuk halálát, olyan haragot éreztek, hogy szellemfarkas alakban ugrottak előre, pedig még nem értek férfivá. Apjukkal együtt végeztek a lénnyel. Taha Aki soha többé nem tért vissza a törzshöz. Nem változott már vissza emberré. Egy napig még ott feküdt harmadik felesége teste mellett, morgott, ha bárki megpróbálta az asszonyhoz nyúlni, aztán az erdőbe ment és soha többet nem tért vissza. A hidegekkel onnantól fogva ritkán volt baj. Taha Aki fiai vigyáztak a törzsre, amíg az ő fiaik is elég idősek nem lettek ahhoz, hogy átvegyék helyüket. Akkortól kezdve soha nem volt egyszerre háromnál több farkas. Ennyi elegendő volt. Időnként egy-egy vérivó áthaladt a területükön, de meglepték őket, mert nem számítottak a farkasokra. Előfordult, hogy egy-egy farkas meghalt, de soha többé nem tizedelték meg őket annyira, mint akkor először. Megtanulták, hogyan harcoljanak a hidegek ellen, és a tudást továbbadták, farkas ész a farkas észnek, szellem a szellemnek, apa a fiának. Telt az idő és Taha Aki leszármazottai már nem váltak farkassá a férfikor elérésekor. Csak hosszú idő elteltével, ha egy hideg a közelben járt, akkor tértek vissza a farkasok. A hidegek egyedül vagy párban jöttek és a csapat kicsi maradt. Jött egy nagyobb csapat és a ti dédnagyapáitok felkészültek rá, hogy leszámoljanak velük. De vezetőjük úgy beszélt Ephraim Black-kel, mintha ember lenne, és megígérte, hogy nem bántja a Quileute-okat. Különös sárga szemei némi bizonyítékul szolgáltak arra, amit állított, hogy ők nem olyanok, mint más vérivók. Többen voltak, mint a farkasok; a hidegeknek nem lett volna szükségük arra, hogy megállapodást kössenek, ha le akarták volna győzni a farkasokat. Ephraim beleegyezett.

                                                                    

Oldalmenü
Szavazás
Ki legyen október sztárvendége???
Nikki Read
Demi Lovato
Jackson Rathbone
Ashley Greene
Kesha
Diavetítő
Naptár